már a wangnál, sőt valójában a fél héten beteg voltam, szombat estére pedig teljesen kijött a nátha. ez csak azért fontos, mert ennél nagyobb szopás nem nagyon van, ha épp így valósul meg egy régóta tervezett vörösborivós este. de hát ez történt, és két olyan palack nyílt végül a sorból, amikre nagyon kiváncsí lettem volna. leginkább, főleg a gróf zichy miatt is, a 2006-os malatinszky cabsavra, több mint egy éve állt már nálam. de a pár hete kapott tiffán cabernet sav.-cabernet franc 2007  is nagyon érdekelt. merthogy felváltva választottunk, de aztán több nem is nyílt ki, részben részvétből. a malatinszkyvel kezdtük, és én mondtam, hogy ez megöregedett, szétesett, sav semmi, tanninok nem léteznek. illatot ugye nem éreztem, az világos, ízre nem volt rossz, csak éppen nem tűnt egy testes vörösbornak. m.cs. mondta, hogy de, de jó ez, sőt, neki jobban bejött, mint a tiffán, ami szintén jó. mikor elkezdtem mondani, hogy de hát ez is szétesett, semmi tannin, már világos volt, hogy annyit tudok mondani: két valószínűleg, m.cs. szerint pedig biztosan kurva jó bort ittam. utána pedig nekiálltam pálinkával gyógyulni, ami bejött, másnap nem volt semmi bajom. még jó, hogy maradt még pár üveg, és köztük a weninger, egészséges estére.

voltunk már többször, meg néhányszor el is vittem kaját, de igazából rögtön az elején annyira beleszerettem az ég és föld oldalasba, hogy mindig csak azt. és ketten amúgy sem lehet annyi mindent kipróbálni, mint mondjuk nyolcan, végre értelmet nyert a forgós asztal. volt csípős savanyú leves, pacal, zeller kesudióval, ökörszív, rákos gombóc, meg persze az oldalas is, császárszalonna, meg sok más, amire már most nem emlékszem, csak arra, hogy figyelni kell, pörög a kerék, meg enni.

ferihegyi fuvar, így nyár és fonyód óta először újra lidl aldi helyett. és nem is olyan rossz, egy csomó egész normális dolgot kaptam, pl. jó almás müzliszeletet (viszont a csokival bevontak pocsékak). de a legfontosabb, és a fogyókúrás hónap leendő sztárja az auchanénál is sokkal jobb szilva-, vagyis itt datolyaparadicsomként árult paradicsom, mindenesetre tele van ízzel, szinte sózni is felesleges, tényleg semmi nem ér a nyomába, amit eddig télen bárhol vettem. lazac, füstölt parenyica, és egy lilahagymás túró meg egy tormás-tejfölös túró volt hozzá.

március 4. azaz egy nappal a fizetés előtt konkrétan egy fillér nélkül mentem be a bortársaságba, amíg m. fizetett a kaisersben. csak körül nézni, holnap mit veszek majd. az ismerős eladósrác rögtön mutatta, hogy a gróf zichy-t elkezdték forgalmazni, és hiszem vagy sem, sőt kóstoljam rögtön, a cabernet sav. kurva jó. kóstoltam, és tényleg, így végül m. egy pohárral a kezemben talált, és odaadta a kártyáját. 2500 ft a listaára, tényleg a duplája körüli árkategóriában ittam hasonlókat. este jött a vega barátnő, aki szokott jó bort hozni egyébként, fel is bontottuk. kaja pedig a tényleg abszolút maradék, de egyben kiválóan fogyókurás, és persze vega alakult: a sörretek zöldjét dobtam vajra, jóval több idő kell neki, mint a spenótnak mondjuk, de egész elfogadható cucc lesz némi fokhagymával, meg újhagymával, és aztán főt krumplival még összeborítva-piritva. és nem vonta el a figyelmet a borról, ami viszont tényleg csodálatos élmény volt, egy fizetésnapi estét is bearanyozott volna.

ez volt a vasárnapi ebéd tegnap. menta és koriander friss, citromfű csak szárított volt a vajon sült csirkén, meg még valamennyi csili ment rá. négy perc alatt készre fővő, kicsit furcsa állagú, a szokásosnál vastagabb, de végül is nem rossz aldis kínai akciós tészta van alatta.

legalább fél évvel ezelőtt vettem az arbatban és aztán a hátsó pultra csúszott egy üveg grillezett padlizsán. a hónap végi mit lehetne még megenni, amit nem kell megvenni rámolásban találtam. magában elég konzervízű volt, de ment rá só-bors-oliva-fokhagymás-petrezselymes joghurt, és azóta elhinném, hogy a töröknél is konzervből csinálják. ja, trappista még mindig maradt.

tízperces szombati ebéd volt, carbonaranak indult, tojás nem is volt itthon. bacon, vaj, olivaolaj, egy fej vöröshagyma ment a serpenyőbe, aztán a mélyhűtőrámolásnál előkerült bő fél kiló spenót egy részét is rádobtam, meg fokhagymát és egy kis szerencsendiót. parmezán se volt, csak trappista. viszont van fotó.

háromfogásos vacsora készült szerdán, öt vendéggel heten voltunk, a kapkodásban persze semmiről nem lett fotó.

pedig elkészült a stand bisztrós élmény nyomán a juharszirupos máj, egyszerűen csak abban piritottam, de sokban, talán még jobb is lett mint az övék. persze tényleg semmit nem igényel. a saláta hozzá biztos, hogy jobb mint az övék, ott igazából öntett nélkül volt egy kis vegyes zöld és csíkokra vágott répa, de akkor maga az ötlet, a tudat, hogy megfogom csinálni, elnyomott minden kritikát. na ehhez pedig tökéletes a szőlőolajos-szójaszószos saláta, az édeskés madárbegy és a sörretek.

a szója ráadásul átvezetett a fő fogáshoz, ami lassan tíz éves nálam. olivaolaj (kevés), méz és szója keverékében, pár gerezd fokhagymát ráaprítva ha van idő pácolom a húst, ha nincs rögtön lehet sütni. most újra megpróbáltam sütőben is sütni, de nincs sok értelme, a szósz akkor lesz a végén koncentrált, ha kicsit összesűrűsödik, ehhez pedig a láng kell. a köret a tejszínes-fokhagymás krumpli fejlődött az utóbbi években, régen fél centis karikákat vágtam, sokkal hosszadalmasabb úgy, most gyalulom. Leöntöm annyi tejszínnel, amennyi elfedi. sózni kell, a tejszínbe pedig akár egy teljes fej fokhagymát is bele lehet vágni. 200 fokon kb. fél óra alatt megsült. a mézes-szójás-tejszínes-fokhagymás kombó üt.

a brownie emailben körbejárós recept, de mint kiderült, valaki pontosan ugyanezt csinálja egy tévében bemutatott francia brownie-nak mondott süti recept alapján. két tábla, ami mostanában már inkább csak 16, mint 20 deka étcsokit és 20 deka vajat egybeolvasztani, egy bő bögre cukrot beleönteni, szól a recept, ami szerint ezután viszont öt tojás óvatos belekeverése következik. most eldöntöttem, hogy sok az öt tojás, négyet teszek bele, erre az utolsó pillanatban kiderült, hogy már csak három van. bőven elég a három tojás. én beleaprítottam még kb. 10 deka mandulát, morzsaként ment bele, és a kötelező púpozott kiskanál lisztet elkevertem egy fél, nagyon édes narancs levével. reszeltem bele egy kis héjat is. elég jó lett.

egy heimann cervaes és egy thummerer tréfli érkezett a vacsorához. édesszájú lettem, meg nyilván az egész kajasor is édes volt, de a tréfli sokkal jobban bejött, pedig a cervaesnek örültem jobban. nem is tudom mi hiányzott belőle, nem éreztem annyira egyben levőnek, kicsit vékony is volt, inkább a kadarkás-paprikás vonal dominál benne. tréfli meg félédesen is kellemes, de mondjuk meg egyiket se venném, cervaes közelebb van a háromezerhez, tréfli is kétezer körül-felett.

meg persze gyömbéres répával, juharszirup még nincs otthon, ezt kellett először kipróbálni a standos vacsora nyomán. mindjárt itt a hónap vége, a nyúl drága volt. cserébe a szűz tökéletes lett, az egyik legjobb húsom ever. minden előkészület nélkül ment döntően vajra és kevés olivára a serpenyőbe, 2-3 perc oldalanként, a végén egy kevés rozmaringot szórtam rá, majd kivettem. a serpenyőben leragadt kis fűszert pár löket vörösborral felkapattam, aztán nyomtam még bele vajat, meg még egy pici, összesen nem több mint féldeci vörösbort, és beleszórtam egy kis aprított fokhagymát. amikor vaj kicsit bebarnult, levettem, ráöntöttem a húsra, meg ment még rá füstölt só.

de bármilyen jó is lett, nem ez lett volna az igazi cucc, hanem a karfiol, meg egy kicsit a gyömbéres répa. baromság volt együtt, keverve párolni őket, a répa karikázva szétszórva a karfiolok között, ha legalább elkülönítem, kivehettem volna őket külön. de amúgy se figyeltem, mindkettőt túlpároltam. így a répa nem lett túl jó. a karfiolban még reménykedtem, de az sem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. csak vaj ment rá, meg petrezselyem, a botmixer pillanatok alatt szétnyomta, és hiányzott, hogy legyenek apró karfioldarabok. ráadásul valószínűleg kellene egy kis tejszínnel könnyíteni rajta, lehet, hogy vaj nem is kéne bele. az egyetlen kvázi mentség, hogy eleve nem volt túl szép karfiol, azaz valójában már a vásárlást elcsesztem. tanulság: frissebb karfiol, rövidebb ideig párolni, pár darabot félre rakni, apróra vágni, tejszínnel pürésíteni. (utóbbira nem volt idő már, bár pár perc lenne persze, de rohanni kellett, mondjuk az egész vacsora megvolt 40 perc alatt.)

a bor ikon merlot volt, 2008-as, az egyik kedvenc vörösem ezer forint körül. szép test, nagy élvezet, egyébként is mindig merlot párti voltam, éljen a csersavakba szorított édesség, ami ebben is szépen meg van, gyümölcsökkel együtt. ha nekiállnék, és neki fogok, vörösbor-redukcióval próbálkozni, például ebből kéne.

na itt az áradozás. torkos csütörtökről lemaradtunk, de a stand ugyse csatlakozott, odamentünk. nem is nagyon kellett volna foglalással bajlódni, szinte kongott a hely, amikor fél tíz után beléptünk. pedig elég nagy és elég semleges, valószínűleg kifejezetten jót tesz neki, ha sok vendég megtölti egy kis élettel. az élet gondolom a féláras helyeken volt, el is mentünk egy szabályosan dugig telt étterem mellett.

de mindegy, a kaja majdnem tökéletes volt, illetve 4-ből 3 fogás csodás, egy nem annyira. Juharszirupban piritott csirkemáj volt az előétel, imádtam, alig várom, hogy itthon is kipróbáljam, tök egyszerű, de nagyon jó volt. korianderes-csillagánizsos pácban érlelt ropogós kacsamell, vörösáfonya-mártással, olivaolajos krumplipürével volt az egyik, nyúlcomb rozmaringos gyömbéres sárgarépa karikákkal, karfiolpürével és vörösbor redukcióval a másik fő fogás. a nyúl minden elemében tökéletes volt, a maga a hús, a karfiolpüré, a vörösbor redukció csodálatos, a répa is, roppan, még egy kis fehérrépa is volt, csodás. ezzel szemben a kacsa egyik része sem volt lenyügöző. m. egy-két falatot még rágósnak is talált, olyan nekem nem jutott, de valahogy olyan volt a mix, hogy semmi nem érvényesült igazán. és nekem legalábbis annyira nem is tünt jó párosításnak - sajnos egy kicsit a meggymártásokat jutatta eszembe, eleve nem vagyok nagyon oda gyümölcsmártásokért. és persze az olivaolajos krumplipüré sem volt jó, maradt belőle.

aztán a fehércsoki mousse fűszeres csokiöntettel újra csodálatos, úgy ahogy van. a ház boraként adott fehér korrekt áron teljesen ok királyleányka, a limonádé pedig kifejezetten jó. a kiszolgálás kedves, gyors, igaz rajtunk kívül egy asztalnál ültek, sok dolguk nem akadt.

hónapok óta készülünk, de nem jutottunk el a megújult aranyszarvasba. pedig m. interjút hallott róla, a diningguide igencsak ajánlotta, volt csalogányos séf, vonzó étlap, vonzó árak. végül ma este egyedül sikerült, céges, zsíroskenyérvacsora. a sajtóssal még beszéltünk is róla, hogy mennyire jó, hogy ide szervezték, megújult, fel kell fedezni, stb. (a korábbi években mint kiderült többször a fausto's-ba szervezték az éves vacsorájukat , de akkor nem hívtak...). és, hogy lehet, jövőre már ez a hely is benne lesz a top10-ben. hát, meglátjuk.

egy kellemes, de nem egetverő vacsora volt, egy egyébként ráadásul nagyon jó helyen. az aranyszarvas volt a mátyás pince mellett a másik olyan étterem, aminek már a kora nyolcvanas években tudtam a nevét, és azt, hogy egy nagyon drága hely, ahova mi nem megyünk. lehet, hogy ezért, de sokkal nagyobbnak képzeltem. ehhez képest másfél szobás, bőven nem tágas, de pont jó méretű, a váraljai háznak köszönhetően eleve hangulatos adottságú, boltíves, otthonos belső térrel. a kommunizmusból megmaradt a vörös műmárvány padló (jó), egyébként fehér falak, fehér-barna színvilág, sötétbarna bisztróbútorok, klassz.

a kiszolgálás már nem annyira: valszeg az egész estére az nyomta rá a bélyegét, hogy ez egy céges sajtóvacsora, túl sok embernek egyszerre (kb 25 fő), amihez nem volt igazán kedvük és talán erejük sem. a kajákat hozták, de semmi kérdés, kell-e vmi, ízlett-e, sőt, ha valaki nem tudta fejből, melyik menüt is választotta, a pincérlány inkább határozottan mint kedvesen, inkább közölte mint kérdezte, hogy akkor ez a leves jó lesz.

a menü: marinált cékla kecskesajtos pirítóssal, consommée szarvasgombás csirkehab-galuskával, konfitált kacsacomb du puy lencsével, sült joghurt. legalábbis az enyém, volt még két sor, egy halas meg egy bárányos. a konfitált kacsát itthon is akarom, ez volt az egyik fő szempont, a consomée-t itthon nem akarom, de arra és a céklára is nagyon kiváncsi voltam. nos a cékla nem volt semmi extra, az elmúlt években sokszor csináltam sültet, a marinált bár roppanós, közelebb állt a hagyományos céklasaláta ízhez.

a consommée volt a fénypont: nem is annyira a leves, bár az is nagyon jó volt, de a szarvasgombás habgaluska csodálatos, kurva jól is passzolt hozzá. a kacsánál aztán én megint a tömegnek akarom betudni a hibát, egyszerűen nem voltak felkészülve ennyi adagra. gondolom a konfitálás után rápirítottak, nos az enyém széle egy kicsit száraz, a bőre pedig nem roppanós, hanem csak simán rágós lett. du puy azaz zöld lencsét még nem ettem, jó volt, de nem lenyügöző. és akkor jött a desszert, ami viszont tömegfüggetlen, nyilván készen volt már, de nem ragadott magával: tényleg simán joghurt volt, finom, de nem éreztem semmit, amivel feldobták volna, most nem is emlékszem, mi volt még benne/rajta.

nyáron terasz, kevesebben lesznek egyszerre talán, biztos megyünk még, de most nincs bennem áradozás, hogy hú de jó volt.

van jobb konyha a városban az biztos, de az is, hogy ha még tíz három ilyen lenne mondjuk a budai oldalon, az nagyon jó lenne. a kiszolgálás pedig sokadszorra is nagyon kellemes, és persze lehet egyszerre egy hordozóban fekvő kéthónapos csecsemővel és egy labradorral érkezni, ami azért nekem külön sokat dob.

m.-nek száraz volt a pastrami szendvics, én ettem meg este a másik felét, a colman's mustár - szakítottam dijonnal - azért még dobott rajta, de rendben volt. sajnáltam kicsit azokat, akik tésztát rendelnek (m. barátnőjének születésnapja, 20 fős társaság), én rájöttem, hogy itt még nem ettem rossz húst. sőt, én eddig itt kizárólag nagyon jó húsokat ettem. a braisingelt borjú ugye a nyitás óta stabil az étlapon (ahogy a wasabi habos lazacsaláta, ami viszont nekem egyszer nem jött be), de ettem már tényleg csodálatos marhát, bárányt, most pedig malackarajt. külön megkérdeztem a pincért, ne féljek-e, hogy azért a karaj az karaj, száraz lesz egy kicsit. azt mondta kóstolta, ajánlja, és tényleg: eddig csak a szokásos - száraz - házi karajokat ettem, soha életemben eszembe nem jutott étteremben ezt rendelni, de ez egybesülve majdnem omlós, de bőven kellően nedves, csodálatos új élmény volt. m. szerint felesleges pattogni, így is száraz volt (nyilván egy borjúpofához képest), csak én karajnak ettem, "de ha nem akarsz száraz húst, minek rendelsz karajt"? a káposzta neki is bejött azért, pedig azt nem is ehet.

aztán volt még csokitorta meg creme brulee.

a szombati vacsora, a sütőben volt, amíg az avokádós cuccot írtam. az este bearanyozója és meghiúsítója, képtelen voltam elindulni utána. bevezetőnek még a flórián téri piacot kell éljenezni, mivel 1500 forint alatt volt a csontos bárány kilója, így végül 2300 forintért lett majdnem 70 deka tényleg finom, tényleg bárány, tényleg szűzérmém, ami azért elég jó vétel. a bordákkal meg majd kezdek vmit, bár hús már nincs rajtuk, de félretettem kb. 20 deka szűzérmét is (már ha báránynál is így hívják).

igazából egyszer már csináltam tagine-t, receptből, de most nem vettem elő semmit, és nincs is tagine edényem, a vaslábos második produkciója volt ez. úgyhogy lehet, hogy nem is tagine, de mindegy, valójában ez is egy gulyás vagy pörkölt, csak más fűszerekkel. Bő 40 deka húst kockázhattam fel, amit kizárólag ras el hanout-tal szórtam meg, majd átpíritottam picit. kiszórtam a lábosból, a helyére ment két fej hagyma, kicsit hagytam fonnyadni, aztán már ment is rá egy hámozott paradicsomkonzerv (csak a paradicsom, lé nem), közben egy kis lábosban némi fűszerrel átforraltam egy kis csomag szárított fügét (igazából csak azért, mert lejárt, de végül is nem baj, ha eleve puhán megy bele.) a ras el hanout-on kívül erősítésnek sáfrány, római kömény, kevés koriander, két gerezd fokhagyma ment bele. külön fahéjon gondolkodtam, hogy legyen benne több, de végül örültem, hogy nem tettem bele, egy nagyon kevés cayenne bors azért ment (és nem ettől nem aludt másnap a baba). párszor hússal-fügével átrottyant még a gázon, aztán beraktam a sütőbe 170 fokra, egy idő után visszavettem 150-re. nem volt másfél óra szerintem, amikor végleg kivettem (párszor átkavartam). korianderrel és római köménnyel megszórt kuszkusz volt hozzá, kicsit főtt-kicsit pirult.

az íz tökéletes volt, de ez hagyján. a bárány nagyjából szétomlott a számban, pedig a piritás után tényleg nem tölthetett összesen két órát sem a lábosban, én nem tudom, hogy a bárány vagy lábos, vagy a kettő együtt, de elképesztő volt.

már a sokadik avokádót vettem meg, mire végre elkészült, pedig amióta a kezemben volt a ch&v könyv, készültem rá. az alapötletből végül az avokádó meg a szardínia maradt, utóbbi drága portugál a culinárisból, m. szerint higgyem el, hogy tökéletes lenne másból is. na majd meglátjuk, miután éppen belefutottam egy avokadóakcióba, és a bimbón a kis tescoban szombat este százasért vettem darabját.

a szardíniát citrommal, petrezselyemmel, sóval és apróra vágott lilahagymával kevertem el. az avokádót felkockáztam, citrom meg bors ment rá, illetve egy pici cayenne bors, és próbáltam úgy elkeverni a kockákat egy natúr philadelphiával, hogy a kockáknak legalább egy része megmaradjon. a tálalás kedvéért -  majd egyszer vendégeknek így kéne - visszanyomtam egy gombocót a kivájt héjba, arra ment a szardínia. igazából frissen sült minibagettre nyomtuk. fél délután a hatása alatt voltam, és bár csak dél volt, muszáj volt bort nyitni hozzá.

neszmélyi chardonnay, 2008-as, szöllősi. konkrétan chardonnayt nem ittam még szerintem tőlük, irsait meg cserszegit itt-ott többször is. megbízható, nem drága, éjjel-nappalikban is elérhető, de semmi extra. érdekes, hogy ebben benne van az a vajasság, amit régen annyira szerettem, de most úgy tűnik, nem véletlen nem ittam az utóbbi években chardonnayt, nem is fogok. lehet persze, hogy nem ezzel kellett volna visszatérni (csak úgy jött a házhoz egy ebédnél), a chardonnay igazából túl sok test és kevés gyümölcs nekem, és bár abszolút kedvenc volt, egy ilyet tíz éve felmagasztaltam volna, már nem jön be. kicsit kevés sav, de nem volt vele semmi baj, csak van egy csomó minden, a tegnapi fischer, egy ütösebb rizlizng vagy akár a másfél is - hú, legközelebb tényleg csak drága, jó, barrique chardonnayt szabad, ha.

még a szombati hasalja-lencse kombó desszertjének készült, m. via váncsa. sose hittem volna, hogy tényleg kell 750 gr mascarpone, de tényleg kell. a fehér réteg tejföl alapú, a mázat lemaradt, de bármilyen kombinációban csodás. (igen, megtaláltam az állandó hátteret.)

2006-os. ajándékba érkezett a héten, nem is hallottam még róluk, és a neten se találtam sok mindent, árat sem. badacsony nekem eddig nagyjából szeremleyt jelentette, hiába a fonyódnak köszönhető elvi közelség, az elvileg kedvezőbb adottságok és múlt, dél-balatoni borászokat sokkal többet és jobban ismerek. ez a fischer viszont teljesen rendben volt. illatban annyira erős és határozott, mézes-édes-gyümölcsös, hogy nem is gondolnám reduktívnak, és persze benne van a nagy test igérete, ami aztán a mozgásán egyértelműen, de szájban is igazolódik. egy pohárnyira nyitottam ki késő este, megdöbbentő élmény volt. másnap elsőre azt hittem, már egy napos nyitva tartás is rontott rajta, kicsit vízes utóíz, megcsúszottabb savak voltak, de alapvetően még így is szép, testes, kerek fehér. aztán kiderült, hogy igazán hőmérsékletérzékeny: kb 10-11 fokos lehetett az első pohár, aztán szépen melegedett 13-14-re gondolom, és máris tökéletes volt, szép utóíz, rendesen tartó, de nem tolakodó savak. fröccsnek pedig csodás, csak jobb fehérekkel elérhető módon zamatos, hűsítő vice is készült belőle. ha 1000-1500 között van az ára, kifejezetten jó vétel, írtam épp, aztán rákerestem mégegyszer: egy online kereskedésben találtam 1740-ért. hát, név nélkül talán húzósabb ár ez, nálam pl. kiesne a csak úgy nézzük meg kategóriából (pláne így, hogy nem találtam róla szinte semmit), a lisicza pár évvel ezelőtt olcsóbb volt pl., komolyabb, legalábbis bortársaságos hátérrel. így csak örülhetek, hogy ajándékból felfedeztem. a pincének van honlapja egyébként, hozamkorlátozás, új üzem, reduktív technológia, látszik, hogy hosszabb távra terveznek.

szilveszterre készült már, most pedig újra, ezúttal komolyabb vendégseregnek, így majdnem két kiló hús és fél kiló vöröslencse volt, amit 7 ember elég hamar eltűntetett. a húsválasztásnál jobban kellett volna figyelni: a piacon most pont nem volt annál a hentesnél, amelyiknél többször láttam és vettem is már. ahol pedig kaptam, ott nem volt elég húsos a hasalja, cserébe viszont néhány mellbimbót le kellett operálnom róla.

a hús egy fokhamás-rozmaringos-majorannás-kakukkfűves pácot kapott, de nem állt benne semmit, csak megkentem vele, már így is elcsúsztam az előző este való sütéssel. a sütési időben újra a malackarajon írtakat akartam követni, azaz bőrével lefelé, legalább egycentis vízben, 120 fokon 2-3 órát, aztán átfordítva még valamennyit, de miután este 11-kor ment be a sütőbe, kénytelen voltam kicsit korábban átfordítani. aztán rájöttem, hogy reménytelen ébren megvárni a dolgot, így ott maradt reggel nyolcig a lezárt sütőben, akkor bekapcsoltam, azzal, hogy bő egy órát adok még neki, ebből az lett, hogy fél 12-kor ébredtem újra. mindez csak azért fontos, mert kétszer is halálra aggódtam magam, hogy nyilván kiszárítom, de megúsztam, tényleg bolondbiztos hús. a bőrpiritás serpenyőben tálalás előtt volt, a szaft remek, lényegében csak az maradt.

a lencse részleteiben persze innen-onnan jött, de végül is egy nagy saját mix, és zseniális. a majdnem fél kiló, alig 10 perc alatt áztatás nélkül készre fővő lencsére egy 3 narancs kifacsart levéből, kb. fél deci olivaolajból, 2-3 púpos ek. mézből, 2-3 kanál balzsamecetből és némi szárított korianderből elkevert (hosszú keverés, tényleg egybeolvadt) öntet ment, meg a narancshús, 3-4 fej apróra vágott lilahagyma és két csokor friss koriander. a lencse pedig kafir lime levéllel, némi római köménnyel és sóval főtt. tökéletes lett, ízlés szerint még savanyítható lett volna, de a többség nem rakott rá több balzsamecetet, én is elfelejtettem, pedig akartam. a szilveszteriben kicsit több volt, m.-nek az nem, ez viszont ízlett. naná, hogy a kapkodásban nem készült fotó, a maradék vöröslencsét pedig elvitték, de talán a szilveszteriről lesz vhol egy, most nem találom.

semmit nem tettem hozzá, úgy csinálom sokadszorra, ahogy a csilin olvastam. ma is készült, vega vendégnek, aki először tiltakozott, mert nem szereti a céklát. na most már igen. bő egy órát sül a cékla, a csicseriborsót vajon piritottam, rá a rómaikömény. aztán a tányérban alulra rukola, rá cékla, feta, csicseri, olivaolajjal meglocsolva, vegyes borssal megszórva. egyszer már volt csirke mellé köret is, de annyira tartalmas, hogy jobb önállóan.

günzer ügyben kicsit helyesbítenem kell. a kellemes voltnál talán jobbat érdemel, valószínűleg a nehéz sült gulyás mellé volt túl vékony. a mai salátához a günzer maradék mellett kinyílt egy sebestény indigó, édesebb, kerekebb, első kortyra sokkal jobban bejött, mint a günzer, de utána visszakostólva valahogy egyből nagyobbnak, markánsabbnak, vörösebbnek éreztem villányit, bőven több sav, több tannin van benne. 1200 körül mindkettő kiváló vétel lenne, kár, hogy akcióban is drágábbak.

nem láttam továbbra sem nyomát, nem fogok persze belehalni a keresésbe, de akkor már legyen önálló poszt is. ez nem is egy recept. most fejessaláta, fehér retek és paradicsom volt, leöntve jócskán szőlőolajjal, ma meg kellett vennem az újabb üveget, és szójászósszal. továbbra is zseniális.

pár napja, egész pontosan a múlt hétfőn lett egy öntöttvas lábosom, elegánsabban vas casserole-om, mintegy karácsonyi utóajándékként. az világos volt, hogy valami durva húsos cuccnak kell készülnie benne először, és bár kacsingattam egy sörös ragu felé, végül, főleg, mivel sör nem is volt itthon, a boros vonal győzött.

80 deka borjú apróhúst még tovább aprítottam, sós-borsos lisztbe forgatva átpírotottam kb. 20 deka füstölt szalonnán és némi oliva olajon. kiszórtam, és a maradék zsíron két nagyfej felapírott vöröshagymát megfonyasztottam, a vaslábos aljára odakapott cuccot meg egy kis vörösborral felkapattam. a hagymára aztán ráment fél kiló, nagyobb darabokra vágot csiperke, két nagyobb sárgarépa felkarikázva, pár percet ezek is fonnyadtak-párolódtak. leveskockás húsleves két deci, vörösbor erős két deci ment a lábosba, egy egész hámozott paradicsomkonzerv, egy nagyobb fehérrépa feldarabolva, fokhagyma kb. 7 gerezd felaprítva, egy vöröshagyma negyedekben. fűszernek babérlevél, majoranna, kakukkfű és oregano, só, bors, és a végén egy kevés cayenne bors, éppen csak hogy érezhető legyen egy kis erő. így ment be a lábos lefedve a 150 fokos sütőbe majdnem 2,5 órára. a végén szaftosabb lett, mint vártam, így kivettem és behabartam egy kis lét, pont olyan sűrű lett így, mint a hüttés osztrák gulyások. csodás volt, fene tudja, hogy pszichés-e, de sokkal közelebbinek éreztem egy bográcsban készült gulyáshoz, mint bármelyik korábbi, sima lábosban a gázon főtt pörköltet.

amire legközelebb figyelni kell, hogy érdemes közben időnként átkavarni, a középen sült húskockák simán puhák lettek, a szélén viszont isteni omlós darabok voltak.

a bor bele és mellé is günzer g-cuvee, 2006-os volt. nekem nincs szerencsém, vagy nem tudom, de sose jött be ez a günzer alapbor, a takler másfél lenyomja, a cabernet-et nem is éreztem benne szinte. kellemes, most akciós is volt, de most azért megint nem veszek egy darabig.

szóval ez itt most egy alapsaláta, fogyókurás időszak van. rucola, a piacon egész jó (értsd -5 fok van) kis szemű fürtösparadicsomot kaptam, mozzarella, kis póré. bors ment rá, meg maldon füstölt só, azért az megdobta, és jó volt az olaj is, calvi extra szűz, fémdobozos, de bőven nem annyira, mint az előző, a calvi pinzimolio, legközelebb újra azt kell venni. balzsamecet kimaradt, m. nem is nagyon szereti, én meg nem kívántam. főtt-füstölt marhanyelvvel, egész jó - nekem nagyon kevés - kenyérrel. (piac melletti pékség egy tízemeletes aljában, fűszeres cipó 120 forintért).

de a lényeg nem is ez, sőt még nem is a bor. ami egyébként németh attila 2007-es fehér concubina, bortársaság akcióban potom 1350 forint, több mint baráti ár. németh összes borát végigittuk tavaly az etyeki fesztiválon, aminek így nekünk egy mátraaljai volt magasan a csúcspontja. ez most már pénteken, azaz három napja kinyílt, talán a savaiból vesztett egy kicsit, és erősödött a félédes jelleg, de így is remek. (kicsit fahordós, vanillíás, testes. hárslevelű jön át nekem a legjobban, kései jelleggel, de nem megy át durva desszertborba. valszeg ideális lenne egyébként a legtöbb, recept szerint tokajit igénylő fogáshoz.)

szóval lényeg, hogy továbbra sem találom nyomát (na jó, nyilván nem viszem túlzásba a keresést) a múlt heti, egyelőre sajátnak mondható szőlőolajos-szójaszószos salátának sehol. madárbegy salátából és jégsalátából csináltam eddig. madárbegy nyilván jobb volt, de az olaj és a szója íze magasan viszi, illetve egyébként sem annyira a zöldsalátaalap, mintsem a fehér retek a lényeg, az az, ami varázslatos a szója-szőlőolaj kombóval. póré és kis paradicsom azért ment ezekre is. ezt pedig le kellett írni, mert lehet, hogy nem lesz már a héten.

és sikerült elsőre, mármint a kacsamellet nagykönyv szerint roséra sütni, sőt, bár ráhagytam egy kicsit az elvi időpontokra, még egy pár percet talán sülhetett is volna. ami így azt jelenti, hogy pár óra majorannás-kakukkfűves pácban való tocsogás után 7 percet akartam sütni a beirdalt bőrével lefelé serpenyőben, majd egy kicsit a másik oldalán, de a hétből jó ha öt lett, égett a fűszer és átsült a bőr, a másik oldalon meg mondjuk három. szóval így ment a 150 fokos előmelegített sütőbe, elvileg 15, gyakorlatilag inkább 20 percre, lefedve nem nem volt, viszont kapott még az fűszeres olaja mellé egy kis vízet. kaphatott volna még egy kicsi sót is, bár az volt a pácban, szóval abba mehetett volna kicsit több só, de amúgy kurva jó lett, a szaft is, amit persze be lehetett volna sűríteni aztán, de ezzel már nem szórakoztam. a látvány tényleg tökéletes, legközelebb fotóznom kell, egy hajszálnyival talán lehetett volna puhább, de így is egy, a pácot remekül átvett, remek nedvességtartalmú, azaz abszolút nem száraz, kiváló hús lett, remek szafttal.

a körte kicsit kényszerszülte volt, merthogy legyen már vmi hozzá, de végül, pláne estére (ebből maradt) egész ok lett. vajon kezdtem simán a körtét serpenyőben sütni, miután átpirult kicsit, ment a nyolc negyedre két nagyobb evőkanál méz, aztán pár perc múlva a vörösbor, meg megszórtam egy kis örölt gyömbérrel. kb. 20 perc alatt megpuhult (kemény, enni nem is olyan jó alexander, és nem is elég édes, pedig ugyanott vettem a piacon, ahol a múltkor csodásat). a méz a végén odakapott, de még éppen nem lett igazán kesernyés, viszont nem ártott volna újra egy kis borral felkapatni az ajáról, ez elmaradt. körte puha, szósz finom, de semmi extra, bár végül is jól ment a kacsához.

bor: chianti, 2008, cosimo pisoni, mármint ha tényleg, azért hagytam a borászatot a végére, mert sima aldi bor, 900 forint, de egyfelől célnak tökéletes, másrészt amúgy is, ár-értékben kiváló, este el is fogyott, tipikus 4 eurós száraz, cseres, semmi különös, de kellemes chianti.