a csütörtöki nagycsarnok túra ugye több kajálást is megalapozott, a zseniális csütörtöki ebéd steak után péntek estére volt betervezve az érlelt borjú, amitől azt vártam, hogy ahogy majd remélhetőleg a szombaton vendégségre szánt pofák, ez is szétomlik a számban.

nos szétomlott, az állaga tényleg zseniális volt, csak hát... ráadásul tényleg nem tudom, hogy magam hibáztassam-e, simán lehet, soha nem volt még érlelt húsom itthon, nem tudom, lehet, hogy teljesen másként kellett volna-e nekiállni. mondjuk egyben akartam sütni, sütőben, némi átpíritás után, de aztán valahogy nem volt idő energia, simán felszeleteltem, és serpenyőben sült pár perc alatt. a lényeg, hogy az eredmény állagra tényleg remek volt, elképesztően puha és omlós, nedvdús, semmihez sem hasonlítható hús. de volt egy olyan semmivel nem magyarázható savanykás íze, amit csak romlott jellegként lehetett értékelni. pedig, bár nyersen kívül barna volt, látszik, hogy belül gyönyörű, szaga pedig semmi nem volt. lehet, sőt, nagyon valószínű, hogy le kellett volna vágni a külső réteget, pont erre nem kaptam semmilyen tanácsot. m. nem is ette meg, helyesen, mert engem kicsit tacsra vágott, aztán két pálinka kellett gyomorfertőtlenítésre.

viszont készült hozzá karfiolpüré, azaz majdnem hab, ami ezúttal remek lett. a megoldás az volt, amit sejtettem, vaj helyett tejszín kell bele, és utána szinte fel kell verni.